ZGC

 Cím-akronim : ZGC

ZGC: Számadás

Zóna Gázkromatográfia:
Kulcs és elrendezés a teljes-elérésű multi-dimenzionalitáshoz
     (nem) mellékesen
Az Inkriminált Tudomány
     egyben:
Krimi a Tudomány háza-tájáról

(2024, ISBN 978-615-02-1835-9)

 

Ez a kötet messzemenően szak-specifikus.

Forgatása elsősorban a terület kutatóinak javallott ill. tőlük elvárt.

A vegyészet egyéb-területein működők, valamint a műszeres-analitika alkalmazói számára is szemfelnyitó lehet.

Az abszolút-laikus csupán itt-ott talál benne élvezhetőt. Ezek zöme

i) a Tandem GC I.)2.) fejezetben van elszórtan,

ii) a ZGC: a semmiből a semmibe II.) fejezete csaknem egésze a felfedezés keletkezése részleteit világítja meg.

iii) az Eszmélés III.) fejezetében párhuzamosan futnak a szakmai és életúti fonalak,

iv) az Epilógus IX.) fejezet pedig tudománytörténeti csemege az ilyen témát kedvelőknek.

[A lentebbi Beleolvasó ezekből kínál részleteket.]

 

Tájékozódásul:

Van úgy, hogy egy feladott vagy eltemetett ismeretet szükséges kihantolni, megéri leporolni, s gondosan körbejárva meg kell vizsgálni: betöltheti-e vajon azt a szerepet, amit eddig egy ünnepelt téveszmétől vártak, ámde hiába?

A társadalomtudományban példa erre a magyarság hovatartozása: ahol a vitatott és erősen-divergáló eredet-kérdések ütközetének győztese kihirdetése mindmáig késik; nyelvünk páratlan-egyediségébe kódolt rejtekkulcs megfejtésébe pedig komolyabban még bele sem fogtak.

De adódik efféle a természettudományokban is, s jelen kötet egy ilyet tárgyal.

A tárgyalásmód emiatt nem nélkülözheti az adott terület szakzsargonját; mégsem állítható hogy lehetetlen lenne az érdeklődő laikus által is követni azt a szálat, amely a történések másutt tudtommal nem-megfogalmazott rugói sajátos játékát mutatja be, s helyezheti újdonat megvilágításba mindazt amit a képzelgések a fantázia birodalmába emelve kikezdhetetlen magasztosságúnak óhajtanak beállítani.

Maga a szakmai-szál bemutatja, hogy a teljes két-dimenzionalitásra törő GCxGC metodika (zenei-hasonlattal élve), miként egy mennydörgés-szerű megnyilvánulás, ideig-óráig ámulatba ejtheti a nagyérdeműt, ám amint tudatosul hogy a produkció hangterjedelme egyetlen oktávon belülire korlátozódik, valamint a dörgedelem hamisba-hajló harsonáival szembeni elvárások is kezdenek felmerülni, a kötelező-tiszteletet már inkább csak a műsorban érdekelt impresszáriós-trupp tartja fenn, igyekezve elnapolni ezzel a megvilágosodást. Ami azonban elnapolhatatlan, mutatnak rá belső önmeghasonlások – amik ötletszerű-visszavonása korántsem hozható azonos platformra Galilei egykori helyzetével…

A történettel kihantolt régi-újdonság újabbkori kálváriája pedig ezzel a kezdetét veheti.

 

Összefoglalás

Ez a kötet az Multi-dimenzionális Gázkromatográfiát [MDGC] célul kitűző elrendezéseket mutatja be. Két megközelítést takar: a fősodort és egy olyant amely nagyrészt ismeretlen. Ez önmagában is kizárja az egészséges rivalizálást, amely lehetővé tenné a hivatalos összehasonlítást. Így ezúton kínálok egy nem-hivatalos egybevetést. A ZGC névre keresztelt ötlet deklarálta először a teljes két-dimenzionalitás színterét: a módszert 1982-86 között dolgozta ki egy a nemzetközi-porondon még ismeretlen személy, és extrém-nehézségek közepette jelentette meg 1989-ben, kényszerűen alaposan-lerövidített formában. Amit törekvésében hamarosan felváltott a GCxGC elrendezés, amely 1991-ben tűnt fel a porondon: számos kromatográfiás-műhely közös-erőfeszítése eredményeként illetve támogatásával. Ezt követően nagy számban keletkeztek a GCxGC sikeres alkalmazásairól beszámolót adó cikkek, és kétségkívül briliáns részlet-megoldások is napvilágot láttak a GCxGC koncepció merev kereteivel járó bosszantó-nehézségek leküzdésére; miközben a ZGC-t eszközzé-emelő kutatásokban a részvételem 1992 közepén megszűnt, ami miatt a megmaradt-csapat 1997-re visszavonult a projekttől – mindez sorozatos hozzá-nemértések miatt, ahogyan erről a Montreali affér kitérő is számot ad. A GCxGC körül felhalmozott kutatások azonban az utóbbi időben kétségeket ébresztettek a várható, de beváltatlan ígéretekkel kapcsolatban, ahogy ezt egyik kiemelkedő követője is 2008-ban megemlíteni kényszerült. Ami felkeltette a figyelmemet, és arra késztetett hogy utánagondoljak a kijelentéseinek, majd áttekintsem az eltelt-idő történéseit. Így a teljes GCxGC koncepció, beleértve annak eredményeit és fejleményeit is, alapos elemzést kapott, bőséges eredeti-publikáció vizsgálata bevonásával: és a helyzet még rosszabbnak találtatott. A GCxGC az eredményei megjelenítésekor olyan sok műterméket hoz létre, miközben kényszerűségből extra-korlátokat is állít, hogy ezek együttese kizárja a vele nyert GC-elemzések megbízhatóságát akár minőségi, akár mennyiségi szempontból – hacsak az eset nem túlzottan leegyszerűsített, puszta demonstráció céljára való. Nagy vonalakban az ok kettős. Először is, a GCxGC koncepció a kezdetektől fogva egy hatalmas-imázs mögé rejtett korlátolt ostobaság, amely egy gyerek-szintű tervre támaszkodik. Másodszor, megvalósíthatóságát tovább korlátozza a módszer szűk-keresztmetszete, a modulátor – az eszköz, amely ha megfeszül sem tudja elérni a tőle elvárt tökéletességet. Miután ez világossá vált, a ZGC újbóli áttekintést kapott, amely megszilárdította azt a meggyőződést, hogy az megfelelő és ígéretes út az MDGC felé, különösen akkor ha a minta összetettsége indokolja, valamint ha az elemzés ideje nem a fontosabb-összetevő az alkuban.

 

További-információ a könyv kényszerű keletkezése körülményeiről, valamint a téma eddigi fogadtatásáról a kötet angol-nyelvű könyvleírása mögött lelhető (angol-nyelven). Mutatva ott az Analytical Chemistry szakfolyóirat főszerkesztőjével, majd Leon Blumberggel történt publikus levélváltásokat is: https://hitelesseg-szakmaisag.blogspot.com/p/zgc-szamadas.html

 

Elérhetőség: https://www.konyvmuhely.hu/konyvek/zgc_-szamadas

 

Címlap

Hátlap

Tartalom

Beleolvasó:

Tandem GC

…Abban az időben, amikor a gázkromatográfiában a teljes-terjedelmű kétdimenzionalitásnak még a köde sem derengett, egyfajta szenzációszámba ment az un. tandem-GC fellépése és térnyerése, amely metodikának az igazán eredményes, a nyomás-hangolható változata tökélyre-fejlesztése egykori laboratóriumi-oktatóm, Tóth Tibor egyetemi-docens (valamint későbbi hatékony segítőtársa: Garay Ferenc) tevékenységéhez köthető.

Nem véletlenül szentelek Tibor munkássága bemutatásának (a kötet-témája fővonulatához csekély-kötődése ellenére is) számottevő teret. Egyrészről az Ő alapossága – és amiket még a vegyészi-képzés IV. évére eső féléves szaklaboros-időszakában megtapasztaltam tőle, és elsajátítani igyekeztem – a magam későbbi-kezdeményezéseihez is azonnali biztos-talajt kínált. Másrészről pedig, mert szomorú látnom amint neve és mázsás-tettei is méltatlanul merültek mostanra a feledés-űrjébe, amit a jelen szitakötői esetlen-szárnyverdesései temetnek egyre-mélyebbre…

…Ebben a lökdösődésben kapott rendkívül-hatékony segítséget maga mellé Tibor, Garay Ferenc személyében, aki a biztos-kezű vegyészi-partneren túl olyan területeken mozgott otthonosan, amikkel való élés hatalmasat-lendített a már megkezdett tandem-GC munkálatokon. Valójában ekkor virult ki teljes pompájában a finomhangolásoknak mind a p mind a T általi kínálata. A haladás lépéseiről konferenciákon ugyan beszámoltak, a publikációs-asztal körül mégis alig kaptak lapot…

…Tibor s Garay kettőse tette a kötelességét, s ha ünneplést már nem is, de azt elvárták volna hogy a megtett-munkát rögzítő dolgozat a tudományos-közlések archívumába bekerüljön. Személyes élményem volt látni azt a csalódást, ami Tibort érte ezzel kapcsolatban a ’90-es évek elején: A dolgozatot – ami fölött az otthonában-vendégeskedő Rijks mutatott elragadtatása és lelkesedése alig ismert határokat – a haza-utazott Rijks (a megcélzott-újság szerkesztő-bizottságának tagja) elutasította.

Egy évre rá Tibor (53 évesen) meg is halt. Nem merném határozottan állítani, hogy vajon a temetésén hangzott-e el vagy másutt, az az Intézményi-méltatás amiben központi-szerepet kapott hogy „kitűnő tűzvédelmi oktatásokat tartott”. Igen, az a kor [kegy-osztásában is] ilyen volt.

Ma meg Széchenyi-díjas professzorrá lesz olyasvalaki, akitől még nem láttam egészséges-kinézetű kromatogramot; helyette állandóan emeletes-egyenletek özönével traktálja a nagyérdeműt, s az un. Inverz-kromatográfia dobogóját tolja maga alá. Még szót ejtünk róla, mert az illetőt a vaksors utamba hozta, de ezt az inverz-dolgot jó ha már most tisztázzuk. Inverz azt jelenti, hogy fordított. Hogy egy hátraarcból mikor származik előny (és mikor ellenkező a helyzet), az megfontolást igényel…

…Nem azért tanít az iskola mindenkit írni, hogy azután íróként jelentkezzen ha törik ha szakad (pláne ha kapcsolati-tőkével kiadót és kürtöst is talál irományai megjelentetéséhez), mert kizárt hogy bárkiből Jókai, Hardy, Flaubert, Dosztojevszkij lehessen; hanem hogy alkalomadtán artikuláltan kifejezhesse magát írásban, valamint hogy az előzőek művei gondolatait módja legyen befogadni. Hasonlóképp, nem azért van tudományos-képzés hogy annak végeztével mindegyik delikvens (köztük azok is akik éppen-csak átbukdácsoltak) szakajtó-számra termeljen publikációkat – akkor is ha azok semmiféle érdemlegességgel nem bírnak, pláne ha még alapvető hibákkal is terheltek. Hanem azért, hogy képesek legyenek a kvalifikációjuktól elvárhatóan felelősségteljesen véghezvinni a rájuk bízott szakmai feladatokat.

Azóta hogy a tudományos-végzettséggel bírók alkalmazotti-rendszerben kerülnek foglalkoztatásra, mind ritkábban adódik hogy a köznapi inger-szegény feladatokból kisarjad valami érdekesebb felvetés, ami extra-utánjárást kíván.

Meglátásom szerint ezek lehetnek a csírái a valódi tudományos felfedezéseknek.

Akit egy ilyen téma „megvizitál”, annak (bizonyos értelemben) mázlija van. Enélkül azonban a legtehetségesebb alany sem valószínű hogy igazán-maradandót alkot. S bár a tehetség (az előélet vagy bármi más okán) lehet a priori, a jelentős/újszerű eredmény felmutatásához (a mázlin túl) alázatos kitartás is kell – ami idő alatt a partikuláris megoldáshoz szükséges eszköztár megszerezhető akkor is, ha egyébként abban másvalaki a hivatalos-talentum…

 

ZGC: a semmiből a semmibe

Ha egy magányos A(lkotó) talál rá a sokat-keresett aranylelőhelyre – de míg kűrözni-kényszerül a helyszín bejelentése körüli teendőkkel egy T(énfergő-csoport) a közelbe-érkezvén ott aranyként-csillogó piritet talál, majd koncessziós-erejére támaszkodva azonnal megkezdi a terület túrását, ezzel párhuzamosan termelékenységi-mutatói sűrű kiplakátolásával igyekszik elkápráztatni részvényeseit és befektetőit – akkor eléggé valószínűtlen hogy a napi-hírekben T szemfülessége és dicsősége mellett A leleménye egyhamar felmerül.

Valahogy így áll a dolog azzal a ZGC-vel is amely mögött 5 évnyi hallgatag kutatás feszült, és igen-szokatlan körülmények közt vergődött végül 1989 nyarára a nyilvános-közlés napvilágára – de még így is 2 évvel megelőzte a GCxGC alapkövének tekintett dolgozatot…

…Még azelőtt hogy végleges elhatározást nyert e kötet megalkotása, sok és visszatérő fejfájást okozott, hogy a szakmai-téma kibontása mellett mennyit mutassak meg a ZGC megszületése körülményeiről. Mivel a valós-élet kálváriái közt megszülető tudományos-újdonság nagyobb freskója nemcsak színesíti a történetet de mélyebb-tanulságokat is kínál, nélkülözhetetlennek tűnt hogy bizonyos ezekre-utaló részleteket előtárjak – annál is inkább mert a történet hullámzása (amely 30+ év eltelte után abba torkollt hogy e beszámoló meg kellett megszülessen) ezek nélkül érthetetlen.

Még-nehezebb volt afelől döntenem, hogy a történések hátterére is magyarázatot adó, privát-vonatkozású dokumentumokkal ill. tényekkel mitévő legyek. Ezek bevonása nélkül instabil lehet a megokolás, vagy túlzónak tűnhet egy-egy kijelentésem; ismeretükben viszont mérlegelést nyerhet, miből is merítem azt a bátorságot amivel kritikát fogalmazok meg mások eredményeit illetően [ideértve azt is, amikor a tőlem-kapott zakó mérete független az általuk-viselt mellénytől] – amely feltárt hibákat, melléfogásokat, fölöslegességeket és esetlegességeket persze a vak is láthatja önállóan – rögtön a neki nyújtott „szemműtét” után…

…Azt ami irritált, nem voltam hajlandó befogadni. A korabeli vegyész-képzéshez dagonyaként beerőszakolt filozófiai és pégé-jellegű tantárgyakkal nemigen óhajtottam a kontaktust. Az elvárás, hogy visszabiflázzam a Földet-alkotó 4 elem filozófia-történeti sületlenségét (miközben a Mendelejev-féle periódusos-rendszer 100 fölötti kémiai-eleméről szerzek épp mélységi ismereteket) odáig vitt, hogy az e tantárgy félévi-értékelését megalapozó zárthelyi-dolgozata kiosztott papírlapját – amire 45 perc adatott megszülni és rögzíteni a válaszokat, a megválaszolandó-kérdések elhangzása és a munkakezdésre felszólító buzdítás után – azonnali felállással és öntudatos léptekkel vittem előre a néma teremben a katedrához az utolsó-padsorok egyikéből, s adtam be üresen mint készet az értékelésre. Ennél pontosabban és verbálisan-visszafogottan ugyanis amúgysem rögzíthettem volna hogy mit is gondolok az egészről, viszont nyertem egy szabad órácskát…

…A sikeres debütálásnak lettek még vonzatai. Megbízást kaptam arra, hogy a cisz-tansz elválasztást preparatív-méretbe is ültessem át, előmozdítandó hogy az egyedi-izomerek pontosított szerkezet-hozzárendelése NMR spektroszkópiával megtörténhessen. [Ezen teljesítésnek a lenyomata az a cikk, amelyben a (kéretlen) társszerzői megjelenítésem adta a (nemvárt) elismerést – de amit magam nem jegyzek.] Valamint szabadkezet arra, hogy az argentációs-elválasztás által lehetővé-váló elemzést immár kvantitatívvá is téve a módszert HPLC-re is átültessem. Így adódott, hogy végülis lett valamennyi hozzáférésem a nagyműszerhez. Az átültetést megvalósítottam, mind normál-fázisú mind fordított-fázisú elúció keretében, s a kerek anyagból egy cikket gyúrtam össze, közlésbe a J. Chromatography szak-újságba. No, ekkortól már csőstől jöttek a bajok. Hogyan veszi az ki magát, hogy egy taknyos az első munkájával azonnal a nemzetközi-közlés terébe lépjen, ráadásul egy-szerzősen? Mikor a nála 15 évvel idősebb műszer-dögönyözőnek [aki még a találgatás terén is említésre-méltó tompaságot tanusított] ez még (úgymond) hátravan…

…Nem mulaszthatom el az alkalmat hogy ezzel-kapcsolatban meg ne jegyezzem: Bár nagyon fontos (miként minden szakma mesterei és tanítványai között) a tudományos-terepen is a szerzett tapasztalatok átadása, de a tutorálási-vezetgetésnek az az intézményesített és egyre-gépiesedő módozata ami mentén ma zajlik a felduzzasztott-létszámú erőltetett-továbbképzés, éretlen „tudós-palántákból” legfeljebb plagizáló-utánzók ténfergő-hadseregét képes gyurma-módra kiformázni. Akik aztán norma-szerint szarhatnak hetente parádés-kinézetű cikkeket, de hogy problémákat megoldani sohasem lesznek képesek az mára már bizonyított…

…Így történt, hogy midőn megszállottan kerestem egy elválasztás minél kielégítőbb megoldását, s ezen ügyködve az idő az estébe hajlott, a vacsorai-szalonnázgatásától kissé ellustult portás feljött a 4. emeleti laborba, és azon erősködött borízű hangon hogy fejezzem be akármit is csinálok és hagyjam el az Intézet területét, ellehetetlenítve ezzel az odafigyelést-kívánó munkát. A harmadszorra-ismételt felhívása után szelíden kitessékeltem a laborból, hogy morgolódását odakinn folytassa ha meg nem unja. Nagy erőszakot nem kellet ehhez bevetnem, másnapra mégis az a hír cirkulált Intézet-szerte hogy „megvertem a portást”. Ezt korrigálandó, kiméretett nekem egy szóbeli-figyelmeztetés.

Vitathatatlan, hogy a Gulyás-kommunizmusban a munkásosztályhoz-tartozók megalapozatlan-verése számontartása mellett ügyelni kellett annak rendje fölött is, hogy a munkásosztályhoz megalapozatlanul-tartozóknak tulajdonított verekedés, vagy akár csak az erről-keltett mendemonda se múlhasson el következmények nélkül.

Írásbeli-figyelmeztetést egy kicsivel később kaptam…

…Így esett, hogy a 3-éves munkaszerződésem lejárta előtt fél évvel felmondtam, és azonnal másik munkahelyet kerestem. Lehetőleg olyat ahol szükség van képességekre – de azon túl nincs belepofázás. Aminek pl. az a garanciális eleme, hogy feladat legyen, ne pedig „vetélkedés”…

…No, ekkor mutatkozott meg a Vaskút előnye. Sehol másutt nem lehetett volna (abban az időben) kivárni, hogy kivitelezzék a gomolygóan-változó elgondolásaim mentén megvalósítandó precíz mütyürkéket, amikből összeállítottam a pásztázó-kemencét és a mozgató-szerkezetét, pláne nem titokban. Itt viszont a laboromtól néhány-lépésnyi sétára volt a műhely, ahol az impaktoron serénykedő fizikai-dolgozók kedélyes légkörében magam is szabadon hozzáfértem a szükséges szerszámokhoz és gépekhez (az esztergapad kivételével), így a magam ura voltam nemcsak az elgondolásokban de a megvalósításokban is. A lezserebb-légkörben a megannyi átéjszakázás sem okozott gondot: megelőző feladat-teljesítéseim minősége alapján és határidők tartása okán senki nem kérdőjelezte meg a jogomat a kutatásra, hagyták hogy güzü-módra dolgozzak. Különösebben titkolóznom se kellett (mit értene meg az egészből egy gépészmérnök?); beosztottam nem volt, főnök és laboráns voltam egyszemélyben ottlétem alatt. A minták, ritka vegyszereim, s az elemzésekhez használt gyakoribb reagens-oldatok miatt több hűtőszekrény fölött is rendelkeztem; ezek egyikében mindig felstócoltam legalább egy hétre való élelmiszert, hogy ki se kelljen mozdulni a laborból ha beindul a munka. S a futó-göncöm is kéznél volt, hogy ha fárad az agyam, egy kiadós futás adta fizikai-fáradsággal hozzam egyensúlyba a szervezet egésze működőképessége alapkövetelményeit – aminek látványához hamar hozzászokott és elnézően bólogatott az ottani portás…

…Ezekben a megfeszített években történt hogy szinte egyik-napról a másikra elvesztettem a látásomat az egyik szememre, valamint hogy kivettem egy rövidke szabadságot – abban a formában hogy egy TLC szösszenet poszter-prezentációjával részt vettem a Jaltai konferencián. De a közelgő katasztrófát semmi nem háríthatta el. A létező-szocializmus felélte önmagát, s az összeroppanás epicentrumától ugyan távolabb, de fokozatos csendes-lebontással ki kellett múljon az önmagát eltartani-képtelen Vaskút intézménye is…

…Most eltekintünk annak részletezésétől hogy mi borzalom történik azzal, aki önként fejest-ugrik a legprimitívebben végrehajtott disszidálás által a kalandvágyó „menekülteket” fogadó Ausztriai intézményrendszerbe – mert (mint a példa is mutatja) túl lehet élni. Primitív, igen, mert az égvilágon semmi más ötletem nem volt mint amit a könyvtár-vizitálásomkor a National Geography folyóirat egyik cikkében leltem a Traiskircheni befogadó-táborról – hiszen sem szót váltani sem tanácsot kérni nem mertem senkitől. Ezenkívül Nyugaton sem voltam még azelőtt soha, így nem csoda ha ért némi meglepetés. Turistának mondtam magam 1987 novemberében Bécs felé utazva vonattal a vámtiszt-határőr védvonalnak, 3 degeszre-pakolt bőrönddel (amik tartalma zömét a magammal-vitt tudományos előéletem különféle anyagai tettek ki), akik nyomban elrendelték azok tüzetes átvizsgálását – és meg is találták amit kerestek. Bepakoltam ugyanis a legutolsó szimulációs-futtatásaim eredményeit rögzítő mágnesszalag-kazettákat, rajta a kifejlesztett programmal, hogy (ha majd úgy alakul) flottabb legyen az újrakezdés. Tiltakoztam ugyan – de náluk volt az erő. Visszafordulhatok, mondták, hogy odahaza visszaigényelhessem – de nekem már nem volt hova és miért. Mindent egy lapra téve fel lemondtam a kazettákról, mire utamra engedtek. Sokáig mart a métely, hogy vajon ki dobott föl és miért, de azóta rájöttem: senki; a „mohóságom” okozta a vesztemet. Mert az, hogy a Rendőrfőkapitányság számítógépét igénybe-veszem egy-dolog, de az hogy onnan adathordozón esetleg valamit kicsempészek Nyugatra, az egészen más. Amúgy nem hiszem hogy jutottak bármire is az átvizsgálásakor [kivéve hogy „lenyomat” alapján megbizonyosodhattak hogy a tartalom nem az ő anyagaikból való], mert ma már magam is nehezen fejteném vissza a tartalmat szőröstül-bőröstül. A kazetták másolatait (mert azért teljesen hülye nem voltam) később bátyám egy már engedélyezett rutin-vizitáláskor elhozta – bár szart se értek, tudtam meg akkor midőn tudomásomra jutott hogy HP-85 Nyugaton már nem létezik, csak újabb [vele inkompatibilis] gépek (szembesítve azzal, hogy bizonyos-szempontból a hülyeség azért nem áll távol tőlem)…

…A folyóirat-kiválasztás automatikus volt: ha a téma kromatográfia, akkor az újság a Journal of Chromatograpgy. Ismerve az anyagomat úgy véltem, hogy az 5 évet felölelő munka nemcsak a volumene miatt, hanem a végkifejlet újdonságereje okán is megérdemli ha 4 részre tagolva terjesztem elő. [Ne feledjük: még nem létezett a 2. GC-dimenzió teljessége feltárására alkalmasnak-mondott GCxGC.] Eszerint is indultam neki, s alakítgattam-fogalmaztam a tartalmakat, igyekezvén bevetni újdonsült angoltudásom legjavát (amit megelőző-felkészülésként az emigrálás elé a British Council könyvtárából kölcsönzött változatos-tematikájú könyvekből merítettem). Ám a beküldött szöveg mégis gyakran hajótörést szenvedett a született angol-ajkú szerkesztők kényesebb ízlésén – dacára hogy 10 évvel korábban az argentációs-cikket is egymagam szültem (éspedig sikerrel). Az azonban [a már elemzett-részlet újdonságától eltekintve] jobbára sablon szerint volt szövegezhető, szemben a mostani közlendőm előzmény ill. példa nélküliségével: magát a terminológiát is nekem kellett kitalálnom hozzá, majd azzal zsonglőrködve eladni a még-szokatlanabb gondolatokat, idegen-nyelven…

…Bő másfélévnyi Ausztriai dekkolás után Kanada tehát „fiává” fogadott. Fogadok hogy a jobb-ízlésűeknek erről nem az ugrik be, hogy az ipsének még 15 hónapot kellett nyomorognia és állás után kuncsorognia, mire a magával-vitt ötletére valaki végre ráharapott. De ne szaladjunk a harapások elé amiket majd kapni fogok – pláne hogy lesznek előtte még lövések is…

Igyekeztem mihamarabb szállást találni abban a Montreálban ahova mint a csomagot leraktak, ahol az angolajkúak kisebbségben élnek – sőt, Quebec tartomány a francia-múltjával épp pórázon rángatta Kanada összes többi tartományát, azzal hogy ha nem járnak (mindenben) a kedvébe, akkor kiválik és szakad a kontinens-méretű ország – és egyre-kevésbé értettem, miért is van szükség arra hogy én ezen a frankofón-területen rostokoljak?..

…Így, mikor már elég rojtosak voltak az idegeim az elhúzódó-várakozástól – s midőn apródonként az is megvilágosodott előttem hogy nem vagyok a francia-territóriumhoz kötve – fogtam a sátorfámat és (egy velem egyidőben emigrált magyar családnál hagyva ideiglenes-sorsára az összepakolt ingóságaimat) kevés cekkerrel buszra ültem, a nyugati-tartományok felé. Három nap alatt szelte át a busz a kontinenst, és sokmindent láttam ezalatt ami belevésődött az agyamba. A Sudbury alatti holdbéli-táj (fémfeldolgozás és bányászat mellékterméke); Thunder Bay elemi-vadságából csupán Cooper indiánjai hiányoztak; a Manitobát átszelő utat kísérő ezer-tó vidék; Saskatoon szélfútta kietlensége, Banff buszmegállójában a legelő szarvasok, a Sziklás-hegység kisvárosai pihenő-megállóinak még éjszaka is barátságos légköre… A Vancouveri végállomásról azonnal továbbindultam, komphajóval át a milliós-metropoliszból a 60-ezer lelkes Victoriába, hogy onnan igazítsam tovább sorsom. Tíz napot időzhettem ott. Ezalatt felfrissültem: a már otthonossá vált angol szó mindenütt, a balzsamosabb klíma, az emberléptékű környezet, és nem utolsósorban az, hogy a CV-vel megtámogatott folyamodványomra olyan kedvező választ kaptam az ottani állami-kutatásokat intéző szervtől, miszerint akár néhány héten belül is kapok munkát – valahol fenn Északon, „környezet-monitorozásra”. Az égiek azonban mégsem akarhatták komolyan hogy Észak elbujdosottja legyek…

…Hazaérkezésem után még kaptam egy-két kétségbeesett telefonhívást hogy térjek vissza a projektbe, de nekem már minden hitem elszállt, és eleget tapasztaltam. Megírtam és postáztam a felmondólevelemet, s tájékoztattam erről az NSERC-t is. Tettem ezt annak ellenére hogy utolsó érvként még hallanom kellett: a projekt nem áll le, velem vagy nélkülem de folytatják. Ezt természetesen nincs módom akadályozni; ha célba érnének, a sikerből ki leszek rekesztve. De a tapasztaltakból tudtam: soha nem lesznek képesek a kitűzött célt teljesíteni. – És így is történt, de ennek részletei már másutt kapnak helyet…

…Idehaza persze nem várt semmi. A „szabadság” álarca mögött elszabaduló privatizációval vérét bőven vesztő Magyarországnak kutatási-ambíciókkal nem is akartam a terhére lenni – de nem is volt abban az állapotban hogy effélét kínáljon. Vidékre vonultam az összekuporgatott tőkémmel.

Hosszú-távú túlélési-stratégiám nem volt. Ezt a tudományos-mizériával foglalkozó történetet azonban nem zsúfolhatom tele ide nem tartozó eseményekkel. Így azon fölül amit másutt ez-időről ekként jeleztem „Nincsenek megbízható információink arról hogy Szerző [azóta] mivel foglalkozott: Piramist épített-e, vagy vakond-járatokban meglapulva tengette életét…” csak annyit kívánok mondani, hogy közeli bepillantást nyertem azokba a nehézségekbe ahogyan a vidék népe morzsolja az életét, s ami mellett ma is úgy oldalognék el mintha nemlétező lenne, amennyiben a siker megadja hogy eredményeimmel peckesen a Világ katedráit járjam.

A siker elmaradása viszont arra teremtette meg a módot, hogy összefussak azzal az elemi-erejű elgondolással, ami elejét vehetné mindazoknak a problémáknak amik lassan fekéllyé változtatják az egész Földi-környezetünket, abból is fakadóan hogy a dolgok vastagjának a kezelését a tudomány-lépcsőin magasabbra-hágók (meg azok is, akik csak az előttük-levők ülepére szegezett tekintettel igyekeznek feljutni ugyanoda) az alant-rekedt félműveltek irányítására hagyták „játszótérnek”, mindenféle felügyelet és kérdőre-vonás nélkül. Így szennyvízmérnökök és hasonlók idétlen elgondolásai mentén zajlik többek-között a Társadalom anyagcsere-végtermékeinek a feldolgozása, a földjeink állaga és termőképessége tönkretétele, a vízzel történő minősíthetetlenül-felelőtlen garázdálkodás. A legképtelenebb-módon élve vissza és véve semmibe a kémia, fizika, biológia alapelvein és tudományos eredményein túl a józan észt is, úgy hogy eközben senki nem koppint az orrukra – mert az Akadémiába-menekültek már csak azokkal a frakciózásokkal vannak elfoglalva, hogy klíma vagy nem-klíma, meg hogy gender vagy ember.

De, már rég nem török pálcát senki felett. Ha megérdemli, inkább szakadjon le alatta a palló.

 

Eszmélés

…Ami Bertrand, M. J. személyét illeti: Hálás kell legyek, amiért azon kevesek közé tartozott akiknek volt szemük felfedezni a cikkemben az újdonságot. Más kérdés, hogy a Montreali Egyetemen toborozott közösség alkalmatlannak bizonyult a projekt keresztülvitelére. Aminek a végletes ellehetetlenülése óhatatlan volt a távozásommal – ám aminek nem vághatott elébe, az őt kötő személyes-kapcsolatok károsodása nélkül. Az ellehetetlenülés bizonyítékai az 1997-re nagynehezen összetákolt és fentebb-mutatott PhD (amiben már csak itt-ott esik szó a multidimenzionalitásról, megvalósításának pedig nyoma sincs), valamint az erre [is] támaszkodó 2009-es hattyúdal (amiben a próbaszerűen tett vágások ékes bizonyítékai az 1989-es állapothoz képesti visszalépésnek)…

…A be–nemavatkozás barátságos elvéhez igazodva ezúttal nem teszek kísérletet a gördülékeny ömlengések mögötti űrt, feleslegességet vagy kuszaságot láttatni; elegendőnek ítélem három rövidke részlet kiragadását a dolgozat szövegéből, hogy láttassék ami benne méltánylandó.

i) “Chromatographers have long wished to be able to peer inside columns, hoping to find there ready explanations for poor or unusual zone behavior. At long last, a technique allowing real-time viewing of a migrating sample zone is now feasible.”

Magyarul: „A kromatográfusok régóta vágytak arra, hogy betekintéssel bírjanak arra hogy mi történik a kolonnán belül, remélve, hogy ezáltal magyarázatot találnak a vándorló-komponensek zónái rossz vagy szokatlan viselkedésre. Végre-valahára [G. kínálatával] megvalósítható egy olyan technika, amely lehetővé teszi ennek a valós-idejű megtekintését.”

Sikoltozhatnak hát örömükben (végre-valahára) mostantól mindazok, akiknek nincs tudomásuk arról hogy éppen ilyen észlelések vezették 100 évvel előbb,
1900-ban Tswett orosz kutatót arra, hogy felismerje a kromatográfiás elválás létezését és mibenlétét – és kapta ennek folytán a módszer a görög színes szót [chroma] magába-foglaló nevet.

…Afféle ízlésficam a tudományban, ami a hibás de elkerülhető jelenségeket veszi komor-elszántsággal aprólékos és kimerítő vizsgálat alá, s rakja be szapora-termékeit a tudás-polcaira, a moslékosvödör-effektust erősíti; és ahhoz hasonlatos a köznapi-életben, amikor afféle kulináris-élménynek a megismerésére invitálják a széles publikumot határozott-elvárásokkal, ami a kovászos-uborka és a gesztenyepüré együtt-kanalazásával jár. Tartok hát attól, hogy amennyiben Knoxville-be kerültem volna, ezeket a szomszédságomban zajló kromato-mengelei kísérleteket látva nem álltam volna meg szó nélkül…

 

Epilógus

…Nem álltatom magam azzal hogy a Világ számára az elmondottak hallatlan érdekességgel bírnának, sem azt hogy ismeretük nélkül megállna az élet. A kör négyszögesítési-problémája meg a nagy-Fermat tétel is hidegen hagyja még a tudósvilág zömét is, s bár hasznuk ezerszerte-kevesebb mint ami a GC multi-dimenzionalitásától várható, mégis honoráltattak az irányukba-tett erőfeszítések. Emiatt nem is foglalkoztatott hogy unos-untalan előtolakodjak a múltba-kövült ideámmal, szelet-kenyérért kopogtatva cserébe. A helyzet akkor változott, amikor a nehezen-megszerzett nyugalmamból kibillentett két impulzus…

…Felmerül hát joggal a tudományos-teljesítmény és annak értékelése ill. megbecsülése közti rendkívül-bizonytalan kapcsolat, mint ami nemcsak kiugró-igazságtalanságok előidézője de alkalomadtán a Tudomány hátráltatója is lehet. Ennek a jelenségnek a bemutatására és alátámasztására szolgál a következő részletezés – remélve hogy a megrágásuk elindít másokban is gondolatokat…

…De vajon honnan ez a magabiztosság, a kor minden kémikusával szembe-helyezkedő állítás egy inkább biológusnak nyilvántartott ifjútól, aki teóriáját a kémia kellős-közepébe ágyazva próbálja meg érvényesíteni? Az általánosság-szintjén mozgó válasz így fogalmazhat: A logikus elme (=vérbeli-kutató) a véletlenből is képes kiemelni a tudatost, a törvényszerűt…

…Hiába járta Cvet 1911-től előadó-körutakkal sorra Nyugat-Európa egyetemeit, mondandója a hivatalosan-udvarias meghallgatásokon alig jutott túl. Az eredményeit nagydoktori-dolgozatba sűrítő munkájáért odahaza megkapta a magas tudományos elismerést jelentő Akhmatov nagydíjat (1911), de az előmenetelét derékba-törte az I. Világháborús német előrenyomulás, ami miatt fel kellett adnia a Varsói Egyetemen a laboratóriumát, könyveit és archívum-gyűjteményét is kényszerűen hátrahagyva. A kutatások folytatásához megállapodást nem-adó kényszerű közjátékok [Nyizsnij Novgorod, Gorkij] sorozata után 1917 augusztusától a Tartui Egyetemen [ma: Észtország] lett volna alkalma folytatni a kutatásait, ahonnan azonban már 1918 februárjában menekülni kellett, ezúttal is a német betörés elől. A betegségében megrokkanó professzor a polgárháborúval megnyomorított országban a „le a burzsoáziával”-t skandáló megmozdulások árnyékában a Voronyezsi Egyetem katedrájáról már ülve folytatja előadásait. Tiszta elmével hal meg 1919. junius 26-án, 47 évesen. S módszere hosszú-időkre a feledésbe merül…

…Érintve lett már több kor-történeti-dolgozatban a kór, hogy a Cvet körül kialakuló buborék (amelynek falán kívülre egyre-kevésbé hallatszott ki hangja és érvelése) mögött fedett személyi-konfrontáció is megbújhatott. A Stoklasa-epizódon túl ott lebegett sejtelmes megfoghatatlan-ságában Willstätter visszafogott ám tapintható lekicsinylése. Amelyhez azután, W. uszályába szegődve a kutyafalka egyetértő-lihegésével csatlakoztak sokan, lévén W. szakmai-elismertsége kémiai-körökben abban az időben illedelmességre-intő…

…Időutazásunk következő-állomása 1930, amely évben a frissen-doktorált Lederer (1908–1988) származása-miatt nem kapott kutatói-állást szülőhazájában; odahagyva Ausztriát Heidelbergbe ment, ahol Kuhn (1900–1967) laboratóriumában csatlakozott az A-vitamin szerkezetfelderítésén munkálkodókhoz. Miután Lederer a karotin-preparátumokat vizsgálva köztük több eltérő-minőséget talált, diszkutált a téma vezetőjével, aki felvetette: hátha az egyik csupán két már-azonosított vegyület keveréke, s arra bíztatta a keze alatt dolgozót hogy „válassza azokat el”. Az útbaigazítás ezen ajándékba-kapott rejtek-kulcsa birtokában Lederer irodalmazásba kezdett. Rátalált Palmer könyvére, s megtalálta benne a Cvet-módszerével elért rengeteg eredményt; kezébe akadt Willstätter könyve is a klorofillról, amelyben W. kifejtette aggályait mind a módszer mind Cvet eredményeit illetően; és fellelt néhányat a kromatográfiát sikerrel a vitorlájukba-fogó korai PhD dolgozatokból is. A talált ellentmondásoktól mémileg elbizonytalanodva Lederer témavezetője tanácsáért folyamodott. Kuhn, az egykori Willstätter tanítvány, meghallgatta beosztottja beszámolóját, majd előkereste s odaadta könyvtárából Cvet németre-fordított nagydoktoriját – azt, amit anno W. magának rendelt de nem jutott vele semmire, s amit elpostázott Kuhn-nak midőn hírét vette hogy tanítványa elakadt a kutatásában, hogy kezdjen vele amit jónak lát. Cvet szellemi-hagyatéka tehát ismét gazdát cserélt, ám ezúttal jó-kezekbe került. Mert dacára hogy Lederer 1933-ban távozott a csoportból (jobbnak látta ha Hitler hatalomra-jutását követően azonnal otthagyja Németországot), Kuhn 1938-ben megkapta a Kémiai Nobel-díjat a „karotinoidok és vitaminok terén végzett munkájáért”…

…Az 1952-ben odaítélt Kémiai Nobel-díj pontosító-indoklása így fogalmazott: „a megoszlásos-kromatográfia felfedezéséért” [„for their invention of partition chromatography”] A kromatográfia története kronológiája szerint viszont az 1951-52. év az első működő gázkromatográf és a vele végrehajtott demonstratív-kísérlet publikációba-rögzítéséről híres – mégpedig az éppen-díjazott szerzőktől; akiknek a megoszlásos-kromatográfiát említő cikkei viszont az 1941. és 1944. évekből valók. Annyi mindenesetre rögzíthető: végre-valahára a kromatográfia tárgya is megkapta a legmagasabb tudományos elismerést, de valahogy nem kerek a történet…

…a háború közbeszólt; ha nem is kegyetlenül de hatékonyan. 1947-re végül feladta a reményt hogy beküldött iniciatívájáról tudomást szerez a világ, viszont közben sem ült a babérjain. Pedig 1944 decemberében az Egyetemet bombatalálat döntötte romba, maga alá temetve Cremer laborját, benne az eszközeivel. A nála 1945 novemberében PhD-re jelentkező Prior (aki addig egy közeli iskolában volt tanár) a bombázásokat átvészelt iskola szertárából hozott át néhány oktatási demonstrációs-eszközt, amit kiegészítve a romok-alól kimenekíthetőkkel újraépítették a Cremer által kigondolt készüléket, s néhány hónap múltán kísérletileg bizonyítva állt a megjósolt-elválasztás ténye… Cremer soha nem vitatta a Nobel-díj bizottság 1952-es döntését, viszont mindvégig kiállt amellett hogy közlésével megelőzte Martin-ékat…

…Úgy fest tehát hogy a rég-esedékes korrektív-lépés megtétetett: Cvet csaknem a szemétdombra hajított zseniális-módszerét hozzáértők alázattal kiemelték onnan, értelemszerű fejlesztéseket hajtva végre rajta és körülötte megbecsült helyre emelték, s 33 évvel Cvet halála után már csak az maradt hátra hogy milyen arc reprezentálja a módszert, midőn annak nagyszerűségével találkozik az eljövendő-korok halandója. Hát leltek egy párost. S ha már (a Díj okán is) előttük hajt térdet aki inkább ezen ízületét használja gyakrabban mint a fejét, hát halkabb-csinnadrattával ugyan de rájuk-aggatták még egyéb fegyvertények végrehajtása dicsőséges-elsőbbségét is – amiket nem ismétlünk…